Együtt az igazi - több generációs élmény csomag

Van – e vidámabb hely a világon, mint egy igazi több generációs üdülés helyszíne? Ahol a nagyik nem a forró tepsit húzzák ki a sütőből a kis unokák kedvenc sütijével, hanem a pezsgőfürdő csiklandozó buborékjai között együtt kacagnak anyuékkal és a srácokkal, de az asztalnál mégis finom, házi sütiket majszolhatnak.

Együtt az igazi - több generációs élmény csomag

Ahol apa korán reggel kipattan az ágyból, de nem a „dolgozóba” siet, hanem a Mókus kaland parkba, nyomában a srácokkal, amíg nagypapiék a kávéjukat szürcsölik az árnyas lombok alatt.

Ahol anya ébredhet utolsóként, mégsem rohan sehova, hacsak nem egy kényeztető masszázsra, amit apa foglalt neki meglepetésből.

Ahol a gyerkőcök egy jókora dínóval futhatnak össze minden kanyarban, de egy percig sem aggódnak, sőt alig várják, hogy játszhassanak vele.

 Ez a hely nálunk van!  Noszvajon az Oxigén Hotel Family & Spa családbarát szállodában, ahol nagyik, bébik, srácok és a szülők, vidám, frissítő, kalandos, pihentető vagy éppen játékos napokat töltenek együtt.

Igen együtt! Mert családi wellness birodalmunk, egybenyitható szobáink, személyre szabott programjaink és extra szolgáltatásaink a család minden tagjának felhőtlen pihenését szolgálják.

Megajándékozzuk Önöket néhány feledhetetlen nap élményével, válassza több generációs csomagunkat! Gyűjtsenek élményeket együtt a szülők a nagyiék és a srácok!

Élvezze a pihentető alvás varázsát!

Szállás erdőre néző gyerekbarát Select és Select plus szobákban, amelyet modern, rusztikus stílusban megálmodott, elegáns bútorok, otthonosságot sugárzó textíliák díszítenek. Óriási, kényelmes franciaágyaink sok-sok puha díszpárnával, vastag, rugalmas matracokkal pihentető alvást és nyugodt, kellemes éjszakát biztosítanak a nagyiknak. A picik számára babaágyat készítünk be pihe-puha babaágyneművel, a nagyobbacskáknak pedig saját kis birodalmat alakítottunk ki az ablak előtti pótággyal, mely függönnyel szeparálható. A szobák felszereltsége: minibár, széf, Wi-Fi, LCD TV, telefon, a fürdőszobában zuhanyfülke, hajszárító, fürdőköntös, törölköző. Mindezeket kiegészítjük az Ön által igényelt bababarát eszközökkel, ha családban 3 év alatti kisgyermek is van.

Kóstolja meg a noszvaji kézműves specialitásokat, házias ételeinket!

Gazdag büféreggeli nagymamáink korabeli stílusú büféasztalról rengeteg olyan házias ízzel (pl. kézműves sajtok, lekvárok, mézek, húskészítmények), amelyek gyermekkorunk ízeit idézik. A svédasztalos vacsorát két különleges éttermünk egyikében, a De la Motte étteremben vagy az elegáns Porcelán teremben fogyaszthatják el. Tavasztól őszig pedig vendégeink kedvenc választása egy kellemes ebéd elfogyasztására Sian Grillteraszunk a kert hatalmas fáinak hűs árnyékában. Szállodánk 10 év alatti gyermekek számára all inclusive szolgáltatást biztosít. Gyerekbarát éttermünk mellett külön kis vendégeink számára alakítottuk ki a Bambinó játszókuckót, mely közvetlenül az étteremből nyílik.

Gyermek all inclusive - finom falatok egész nap gyerekeknek

Tudjuk, hogy a gyerekek étvágya és hangulata nem egyforma. Néha egyszerűen nincs kedvük enni akkor sem, ha éppen ebédidő van, máskor pedig a sok játszás, lubickolás, huncutkodás meghozza az étvágyat. Gyermek all inclusive szolgáltatásunkat éppen ezért hoztuk létre a srácok számára kedvelt ízekkel, tejbegrízzel, spagettivel és sok más finomsággal a kínálatban. A napi ötszöri étkezés mellett gyerek all inclusive pultunkon egész nap kínálunk friss gyümölcsöket, sós és édes süteményeket, kekszeket, joghurtot, valamint gyümölcsleveket.

Nem lehet elég korán kezdeni – családi wellness élmények gyerekeknek

Bizony, a srácok boldogan utánozzák a nagyszüleiket jó néhány dologban, hiszen rengeteg érdekes dolgot tanítanak meg nekik a nagyik, akiknek sokkal több idejük és türelmük is van, mint anyuéknak. Nincs is jobb, mintha szüleik és nagyszüleik egészséges szokásait kezdik követni, például a wellness nyújtotta örömök élvezetét. Családi szállodánkban az egyik legnagyobb élmény a srácoknak a gyermek wellness szolgáltatásunk. Kellemes hőmérsékletű, bőrbarát szerekkel fertőtlenített vizű gyerek medencénk a wellness birodalmunk „szíve”. Színes csúszdák, egyénileg szabályozható élményelemek, vízi játékok csábítják vidám lubickolásra a gyerekeket. A medence partján pedig kreatív sarkot alakítottunk ki a srácoknak ismerve a gyorsan változó érdeklődésüket, így ha picit megszakítanák a lubickolást, a nagyszülők nyugodtan maradhatnak a medencében, hiszen onnan sem tévesztik szem elől pajkos kis unokáikat. Nagy kacagás hallatszik a családi jacuzziból és a gyermek aromaszaunában töltött néhány perc is kellemes és pihentető élmény a 40 Celsius fokos, illatos gőzben a gyerekeknek és nagyiknak egyaránt. A melegített padokon is jólesik megpihenni egy picit, hogy aztán újult erővel csobbanhassanak vissza együtt a medencébe

Animáció – változatos, vidám, aktív programok nem csak huncut srácoknak

Szállodánkban a gyerekvendégek igazán élvezhetik a „társasági életet”, hiszen nagyszerű móka néhány vidám órát együtt tölteni a játszóházban, a kertben vagy éppen a wellnessben hasonló korú srácokkal a mókázásra mindig kész animátorok társaságában, akik változatos programokat szerveznek mindennap. Csibefutam, vicces szívószál készítés, mini disco, tenyérrel festés, sütés-főzés, vagy éppen az ügyességi vetélkedő mind-mind nagy csapatot hoz össze és a hangulat páratlanul vidám. Kézműves foglalkozásainkon gyakorolják a srácok, hogyan bánjanak a ragasztóval, a gyerekollókkal, vagy éppen a festékkel. Az apró kezek alól kedves kis alkotások kerülnek ki, míg a nagyszülők wellness birodalmunk kényeztető szolgáltatásait élvezhetik. „Mini séfjeink” pedig együtt készítik el uzsonnára a finom kókuszgolyót, muffint, pizzát, szendvicset és sok más kedvencet. A mini discóban aztán együtt táncolnak Páfránnyal, a hotel kedves dinójával. Amíg a gyerekekre szakképzett animátoraink ügyelnek, a nagyszülők nyugodt szívvel élvezhetik frissítő masszázsainkat, testkezeléseinket vagy éppen szundikálhatnak egyet ebéd után vagy pihenhetnek és energiával töltekezhetnek fel felnőtt napozóteraszunkon vagy a Spirit-szigeten. Nem kell feladniuk az üdülés alatt sem megszokott napirendjüket, és mi még kényelmesebbé és pihentetőbbé varázsoljuk számukra a nálunk töltött időt.

Mennyei wellness élmények nagyszülőknek!

A családi wellness részleg használata vendégeink részére korlátlan és díjtalan:  

  • Eredeti japán onsen (fürdő) hangulatát idéző kétféle beltéri élménymedence, sokfunkciós masszázselemekkel, valamint a vízesést  formázó húsz méter hosszú úszómedence. Az úszás a nagyszülők egyik kedvenc sportja, megmozgatja a test szinte minden izmát, mégsem hajszolja túl a szívet.
  • A wellness részleg különleges panorámaszaunával, aromaszaunával, japán gőzkabinnal, infraszaunával, sókabinnal, élmény- és masszázs-zuhanyokkal, melegített  padokkal és Kneipp-kúrával igazi kényeztető élményeket kínál. A nagyiknak feltétlen ki kell próbálni, hiszen az unokákhoz bizony kell az energia!
  • A nagyszülőket körpanorámás pihenő és napozóterasz várja - amíg a kisunokák animációs programjainkon vesznek részt - kilátással  a különleges japánkertre, meditációs kertre, illetve az ősfás parkra, a Bükk-hegység magaslataira.
  • A szállodában fürdőköpeny bekészítés, szaunalepedő és fürdőtörölköző áll rendelkezésére.
  • Beauty szalonunk különleges arckezelésekkel, indiai és ayurvédikus testkezelésekkel, masszázsokkal fokozza a wellness élményt.
  • Online masszázsfoglalás a recepción egyik legújabb szolgáltatásunk!

Kristálytiszta levegő - kincset érő idő a szabadban

A szabadban töltött idő valóságos érték itt Noszvajon, az ország legtisztább levegőjű településén. Szippantson a kristálytiszta noszvaji levegőből, amennyit csak bír! Célunk, hogy a nagyszülők és gyerekek minél több időt töltsenek a természetben, amiből oly kevés látszik a városban. Nem úgy, mint nálunk! Itt a dombtetőn rubinpiros ribizli és gurulós, édes málna terem. A fákon kölyökmókusok mint apró légtornászok ugrálnak ágról-ágra, és színes énekes madarak koncerteznek. Illatos tarka virágok hajladoznak a szellőben a harsány zöld fűszálak között. Ilyen meseszép táj öleli körül családi wellness szállodánkat.
Tegyenek nagy sétákat az unokákkal az erdő fáinak árnyas lombjai alatt, vagy karikázzanak a környék dombjai között. Gyermek és felnőtt kerékpárok utánfutóval is bérelhetők a recepción! De garantált családi szórakozás, ha parkunkban töltenek el kellemes órákat, például a Mókus kalandparkban, a sportpályáinkon vagy éppen a játszótéren, ahol gyerek KRESZ-park, kábelkomp, bébi mászópark, lengőteke, óriás sakk és megannyi sportolásra, játékra csábító élménypontot találnak. A szurkolók között a nagyikat is várjuk a lelátón! Sian Grillteraszunkon hűs italokat és könnyű ételeket szolgálunk fel. Tavasztól őszig étlapunkon különleges grillválasztékot kínálunk vendégeinknek, melyet csodás kertünkben a zöld lombok alatti grillteraszunkon fogyaszthatnak el. Egy könnyű ebéd a ragyogó napsütésben, míg az unokák a parkban játszanak, igazi családi idill és kiváló kezdése például egy koradélutáni családi kirándulásnak a környéken.

Garantáljuk, hogy élmény lesz!

Ők is nálunk pihentek!

Száraz Dénes (színész): „Kiváló szálloda, melyet körülölel a természet és ezáltal folyamatos erős életenergia van mozgásban. A személyzet vendégszeretete példaértékű, ezzel kiemelkedik a többi szálloda közül. Köszönjük, hogy vendégül láttak minket!”

Foglaljon most!

Telefon/mobil: +36 36 563-300 illetve +36 30 499-30-25
E-mail: info(kukac)oxigenhotel.hu

Egyedi árajánlatot itt tud kérni!

Bővebben

+Ellátás

  • 8:00 - 10:00 óráig hideg / meleg büféreggeli
  • 12:00 - 15:00 óráig ebéd / gyerek – all inclusive, felnőtt - a la carte
  • 15:30 - 17:30 óráig uzsonna / a gyerekek az animátorral együtt készítik el saját uzsonnájukat (muffin, pizza, szendvics, süti stb.)
  • 18:00 - 20:00 óráig vacsora svédasztalos választék, salátapult, édesség, gyümölcs
  • Két étteremben fogyaszthatják el az épületen belül ízletes ételeinket. Ezek a De la Motte étterem és a Porcelán terem. Emellett a kertben, a Sian Grillteraszon kínálunk grillezett ételeket könnyű salátákkal.
  • Játszókuckó az étteremben a piciknek, hogy vidámabb legyen az étkezés
  • Gyermek étkészlet, előke, etetőszék az étteremben
  • A magyar konyha remekei házias ízekkel
  • Gyerek all inclusive szolgáltatás 10 éves korig
  • 10 éves kor alatti gyermekek számára egész nap ingyenes üdítőitalok, tea
  • Kakaó és teavariációk a melegital pultnál
  • Fagylaltok szezonális jelleggel a déli étkezésnél
  • Naponta friss, szezonális gyümölcsök választéka
  • HIPP üveges bébiételek és italok széles választékban, valamint tejpépek a babák részére
  • Egyénre szabott allergénmentes élelmiszerek (pl. laktóz-, glutén-, búzamentes)
    Speciális diéta, allergia stb. miatti speciális étkezési igényét, kérjük, jelezze mielőbb, lehetőség szerint már a foglaláskor

+Szállodai szolgáltatások

  • Bár: 9:00 - 21:30
  • Sian Grillterasz tavasztól őszig (grillételek széles választékával)
  • Mosás (mosó- és szárítógép)
  • Ingyenes parkolás a szálloda parkolójába
  • Kijelölt dohányzóterület házon kívül
  • SZÉP-kártya elfogadóhely
  • Lift
  • Kerékpárkölcsönzés a recepción
  • Szánkókölcsönzés a recepción
  • Online masszázsfoglalás
  • Szobaszerviz, recepcióval történő egyeztetés alapján ital- és ételfogyasztás a szobában
  • Igény estén fürdőszobai szék, mosható ágyelő igényelhető

Extrák: amennyiben elfeledkezett róla, recepciónkon igényelhető: papucs, esernyő, fogkrém, sampon, tusfürdő

+Szobaberendezés

  • Minden szoba prémium kategóriás
  • Minőségi faerezetes bútorok
  • Családias, mégis elegáns berendezés
  • Igény szerint babaágy, illetve babakád és babafelszerelés
  • 3 dimenziós hatást keltő, egyedileg gyártott szőnyegek
  • Melegséget, otthonosságot sugárzó drapériák, díszpárnák, sötétítőfüggönyök
  • Különleges, szeparálható pótágy megoldás
  • Látványkandalló a helyi kőbányából származó kövekből faragva
  • Nagyméretű QUEEN SIZE ágyak
  • Extra kényelmes BILLERBECK matracok
  • Pihe-puha ágynemű
  • Toll, szivacs, antiallergén párnák választhatók
  • Vendégenként két párna
  • A nagyméretű szekrényekben a polcok, vállfák, öltönytáska felakasztási lehetőséggel, fogassal
  • Az íróasztal mellett konnektor a laptop vagy a mobiltelefon töltéséhez
  • Az ágy mellett olvasólámpák
  • Az ágyból kapcsolható a szoba világítása
  • Bőröndtartó
  • Szobai széf
  • Öltözőtükör
  • Szúnyogháló
  • LCD Hotel TV és rádió, műholdas magyar és külföldi adásokkal
  • Wi-Fi és vezetékes internet
  • Varrókészlet, cipőkanál
  • Minibár

+Animáció - szórakoztató, vidám foglalkozások

  • Babaanimáció, babafelügyelet a hét minden napján több órában
  • Gyermekfelügyelet animátorokkal, aktív kül- és beltéri foglalkozásokkal a hét minden napján több órában
  • Babaúszás
  • Ringató
  • Babamasszázs
  • Különleges szabadtéri programok a bébi mászóparkban, a játszótéren, a hotel parkjában és a környékben
  • Közös családi programok, babakocsis séták, kirándulások, kerékpáros túrák
  • Állatsimogató / kisállatok etetése
  • Kreatív sarok a játszóházban és a wellness területén
  • Páfrány, a hotel dinója nap mint nap találkozik kis barátaival

+Babaparadicsom - szolgáltatások babáknak

  • Baba–mama szoba: pelenkázó, előke, evőeszközök, sterilizáló, mikrohullámú sütő, cumisüveg melegítő, tálkák
  • Babasarok az étteremben a játszókuckó területén
  • Bébimedence a wellnessben
  • Teljes baba felszereltség: etetőszék, kiságy, babakocsik, baba ágynemű, csúszásgátló, babakád, vízforraló, sterilizáló, nedves törlőkendők, éjszakai fények, pelenka, babatakaró, ápolási termékek (babakrém, babaolaj) konnektorvédők, cumi, úszópelenka, karúszó, babagyógyszerek (lázcsillapító, köhögéscsillapító szirup)
  • Babakocsik
  • Babaúszás
  • Ringató
  • Babamasszázs
  • Babaanimáció
  • Babafelügyelet csecsemőgondozóval
  • „Bébi őr”
  • Baba játszótér
  • Labdatenger

+Gyerekvilág - szolgáltatások gyerekeknek

A hotelben:

  • Bambinó játszóházban labdák, játékvár, Lego, X-Box, darts és csocsó, építőkockák, babakonyha, plüss játékok, babák, logikai játékok
  • Ügyességi és társasjátékok, labdatenger, készségfejlesztő játékok
  • Gyerek wellness (gyermekmedence állítható élményelemekkel, vízi csúszdák, játékok, úszódeszka, úszószemüveg, gyermek aroma-szauna
  • Kreatív foglalkozások
  • „Mini séf” program – közös uzsonnakészítés (muffin, sütik, pizza, szendvics stb. animátorral)

A kertben:

  • Hatalmas kültéri játszótér, Mókus kalandpark, foci- és strandröplabda pálya, kosárpalánk, óriási homokozó, gyerek KRESZ-park, óriás sakk, trambulin, babajátszótér, asztalitenisz, kábelkomp, mászókák, hinták, bébi mászópark
  • Kisállat simogató (nyuszi, kecske, bárány, cica)
  • Gyermek kerékpárok kölcsönzése
  • Szabadtéri játékok, tollaslabda, foci, kosárlabda, röplabda, frizbi, jóga, gyerektorna

Tekintse meg 100+1 gyerekbarát szolgáltatásunkat!

+Családi wellness birodalmunk szolgáltatásai

  • Medence (28 °C), baba- és gyermekmedence (34 °C), pezsgőfürdő (36 °C), úszómedence
  • Finn szauna, gőzfürdő, infraszauna, élményzuhanyok, Kneipp-kúra, melegített padok, jacuzzi, aromakabin
  • Gyermekszauna aromaprogrammal (40 °C), pezsgőfürdő, sókamra
  • Gyerek wellness (gyermekmedence állítható élményelemekkel, vízi csúszdák, játékok, úszódeszka)
  • Beauty részleg változatos indiai és ayurvéda masszázsokkal, frissítő arc- és testkezelésekkel
  • Online masszázsfoglalási lehetőség
  • Za Zen meditáció
  • Zen mozgásformák: chi kung, jóga
  • Japán teaceremónia
  • Zen frissítőpont (ahol rendelésre frissítőket kínálunk)
  • Fürdőköpeny (szinte) minden méretben, gyerek fürdőköpeny, szaunatörölköző
  • Spirit sziget – zajmentes relaxációs pont
  • Manikűr és pedikűr

+Technika / média

  • Az épület egész területén tartós Wi-Fi lefedettség (kivéve az éttermi szinten)
  • Internetpont a földszinten a lift mellett
  • Vezeték nélküli internet (8 Mbps)
  • Fax
  • Fénymásolás
  • Nyomtatás

+Minősítések, díjaink

Büszkék vagyunk elismerő szakmai díjainkra és folyamatosan megmérettetjük magunkat, amely kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy színvonalunkat ne csak megtartsuk, hanem folyamatosan növeljük.

Díjaink:

  • Legszebb Hotel (maximum 50 szoba) díjazottja - 2015
  • Kids Oázis – Minősített családbarát szálláshely - 2014
  • International Hotel Awards - The Best New Small Hotel Construction & Design in Hungary" 2013 - 2014
  • Hotelstars.eu – 4**** Superior Hotel minősítés - 2014
  • CSR díj – Felelős Családi Vállalkozás kategória díjazottja - 2014
  • Szállás.hu - Az év szállása – Népszerűségi díj - 2013
  • Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj - 2013

Szállodánk kiemelkedően fontosnak tartja magára nézve betartani a kötelező irányelveket és rendszeresen teszteli, valamint folyamatosan értékeli azokat.

A jelenlegi tűzvédelmi, fertőzés elleni, munkavédelmi, elsősegélynyújtási, HACCP higiéniai tesztek tökéletesen megfelelnek az előírásoknak

+Egyéb szolgáltatások

  • Különböző napilapok és magazinok a hallban
  • Virágrendelés igény esetén
  • Varrás szükség esetén
  • Recepciónkon igényelhető: papucs, esernyő, fogkrém, sampon, tusfürdő, amennyiben vendégünk nem hozott magával

+Fizetési feltételek

Fizetés minden esetben számla ellenében a hotel recepcióján.

Törzsvendég kártyával rendelkező vendégeinket 10% kedvezménnyel ajándékozzuk meg a következő teljes árú csomagunk foglalása esetén.

Kérjük, foglaláskor hivatkozzon törzsvendégkártyájának számára és számlájában automatikusan érvényesítjük kedvezményét!

Szeretettel várjuk!

vissza